Dolgozz Londonban!









 

KISOKOS NAGY-BRITANNIÁBA INDULÓKNAK

 

A külföldön letelepedő magyarok között az egyik legnépszerűbb cél Nagy-Britannia. Bár pontos adatok (köszönhetően az uniós tagságnak) nem nagyon állnak rendelkezésre.  Kürülbelül 300 ezer magyar dolgozik Nagy-Britanniában, nagyrészt Londonban.

 

Jonathan Knott, brit nagykövet egy Indexnek adott interjúban azt mondta, London ma a világ ötödik legnagyobb magyar városa lehet az ott élő magyarok száma alapján. A hivatalos adatok is ezt mutatják: 2007 és 2010 között évente 12-15 ezer, tavaly több mint 17 ezer magyar kért hivatalos munkavégzéshez adószámot, de 2004-2006 között is évi öt és tízezer között volt a számuk.


Munkaidő, túlóra...

A brit törvények szerint heti átlagban 48 óránál több munkára senkit sem lehet kényszeríteni. Jó tudni, hogy ezt 17 hét átlagában számolják (azaz ha valakinek becsúszik egy 50-60 órás munkahét, azzal még elvileg semmi gond nincsen). Ez nem vonatkozik a kötetlen munkaidőben dolgozókra (így a vezető pozícióban lévőkre), a hadseregben, a tűzoltóság és a rendőrség kötelékében, stb. alkalmazottakra. Valamint (és alighanem e poszt olvasóit ez érinti a leginkább) a háztartási alkalmazottakra sem.

Természetesen van megoldás arra is, ha valaki óhatatlan szükségét érzi (illetve a munkaadó közli vele, hogy így fog érezni...) annak, hogy többet dolgozzon. Ilyenkor ezt írásban lehet kérni, fontos, hogy azért senkit sem lehet elbocsátani, vagy hátrányos helyzetbe hozni, mert erre nem hajlandó és a kérvény természetesen bármikor visszavonható (de a munkaadót 7 nappal korábban értesíteni kell).

A túlórapénzre nincsenek általános szabályok, az a munkaadó és a munkavállaló közti megállapodás része. A munkaadó dönthet úgy, hogy a túlórát nem pénzzel váltja meg, hanem kiadja. Fontos, hogy a törvény szerint senki sem kötelezhető arra, hogy a heti átlag 48 órás munkaidőt meghaladó időben túlórázzon (más kérdés, hogy ez mennyire betartható). Érdekesség, hogy a törvény arra is kitér, hogy a munkaadó nem teheti meg veled, hogy eltilt a túlórától, ha azt a kollégáidnak lehetővé teszi...

Nem szeretnélek itt titeket tovább untatni a részletekkel, akinek kérdése van, az érdeklődhet (akár telefonon) az erre szakosodott brit állami segélyvonalon (Pay and Work Rights Helpline).

 

Fizetés

Az Egyesült Királyságban a minimális órabér 2012-ben 5,9 font - áll az Eurostat adataiban. Az a munkaadó, amely a minimálbérnél kevesebb fizetést ad az alkalmazottjának, 5000 font büntetésre számíthat. A 21 évnél fiatalabb munkások minimálbére alacsonyabb.

Egy teherautósofőr 10-12 fontos bruttó bérre számíthat. A kezdő szakmunkásbérek havi nettó 940-1360 font körül kezdődnek, egy segédmunkás jellemzően nettó 850 fontot keres havonta, egy sürgősségi orvos, gyógyszerügynök akár ennek a többszörösét, 4000-5000 fontot.


Adó

 

Többkulcsos progresszív adórendszer

 

£0 – £8105 adómentes
£8106 – £34370 közé eső rész 20 %
£34371 – £150000 közé eső rész 40 %
£150000 fölötti rész 50 %

 

Az adózás Angliában rendkívül egyszerű; egy adómentes sávot követően az első, alsó sávba tartoznak a kisebb, alacsonyabb jövedelmek, melyek után viszonylag alacsony, pillanatnyilag 20 százalékos adót kell fizetni. Ha a jövedelem a következő sávba is átcsúszik, akkor erre a részre dupla annyi adókötelezettség (2013-ban 40 %) vonatkozik. Igen nagy éves jövedelemre az adókulcs is igen magas. Évi 150.000 angol fontos jövedelem felett már 50 % az adó. Az angol adózás szabályai változhatnak, ezért az aktuális szabályokat mindig a brit adóhivatal honlapján célszerű leellenőrizni.

 

Munkavállalóként Angliában is személyi jövedelem adót kell fizetni, amit a munkáltató von le az alkalmazott béréből. A munkába álláskor egy fix összeget vonnak le, majd bejelentik az alkalmazottat az adóhivatalnál. Ezután már az adóhivatal által megállapított és kiküldött személyes adókulcs alapján történik a további adóelőleg-levonás.  - See more at: http://www.cegalapitas.co.uk/tanacsadas-konzultacio/adozas-angliaban#sthash.C9iuVqEw.dpuf

 

 

Munkavállalóként Angliában is személyi jövedelem adót kell fizetni, amit a munkáltató von le az alkalmazott béréből. A munkába álláskor egy fix összeget vonnak le, majd bejelentik az alkalmazottat az adóhivatalnál. Ezután már az adóhivatal által megállapított és kiküldött személyes adókulcs alapján történik a további adóelőleg-levonás.  - See more at: http://www.cegalapitas.co.uk/tanacsadas-konzultacio/adozas-angliaban#sthash.C9iuVqEw.dpuf

 

 

.

Szabadság

Gyakorlatilag mindenkinek jár az éves fizetett szabadság, ez minimum 5,6 hét (részmunkaidő esetén értelemszerűen arányosan kevesebb), azaz ötnapos munkahetekkel számolva 28 nap. (Nem árt tudni, hogy 28 nap a maximum is, azaz ha valaki heti 6 napot dolgozik, nem jár neki több szabadság.) A munkába állást követő első évben havonta az éves szabadság 1/12-ed részére vagyunk jogosultak (azaz mondjuk félév munka után nem vehetjük ki a teljes éves szabadságot).

Érdemes figyelni arra, hogy az ünnepnapokat levonják a 28 napból, azaz ha egy évben van 8 fizetett ünnepnap, akkor már csak 20 nap szabadságot vehetünk ki (kivéve, ha úgy döntünk, hogy az ünnepnapokra nem kérünk fizetést).

 

TB-járulék

A társadalombiztosítási járulékot megosztva fizeti a munkaadó és a munkavállaló. A munkaadó az 5715 font/év fizetés fölött 12,8 százalékot fizet az államnak, míg a munkavállaló 11 százalékot (5715 - 43875 font), e fölött még plusz egy százalékot fizet.

 

Szállás

http://backtotheukblog.wordpress.com/2010/07/25/lakasberles_szobaberles_angliaban/

 

 

t

 

 

 

JobCenterek LONDON

Londoni Job Centerek

Acton Jobcentre Plus
Armstrong Road
Acton
London
United Kingdom
W3 7JL
Telephone: 020 8811 8200
---------------------------------
Balham Jobcentre Plus
Irene House
218 Balham High Road
London
United Kingdom
SW12 9BX
Telephone: 020 8682 8000
---------------------------------
Barnsbury Jobcentre Plus
1 Barnsbury Road
Penton Street
Islington
London
United Kingdom
N1 0EX
Telephone: 020 7301 5201
---------------------------------
Battersea Jobcentre Plus
2 Beechmore Road,
Battersea
London
United Kingdom
SW11 4ES
Telephone: 0845 606 0234
---------------------------------
Bermondsey Jobcentre
77 Albion Street
London
United Kingdom
SE16 1HX
Telephone: 020 7560 4900
---------------------------------
Brent Harrow and Hillingdon District Office
2nd Floor
Chancel House
Neasden Lane
London
United Kingdom
NW10 2XH
Telephone: 0845 377 7068
---------------------------------
Brixton Jobcentre Plus
422 Brixton Road
London
United Kingdom
SW9 7AE
Telephone: 020 7301 8640
---------------------------------
Brixton Hill Jobcentre Plus
1-2 Hermes House
59 Josephine Avenue
London
United Kingdom
SW2 2JZ
Telephone: 020 8465 2800
---------------------------------
Camberwell Green Jobcentre Plus
1-6 Camberwell Green
London
United Kingdom
SE5 7AF
Telephone: 020 7805 3300
---------------------------------
Camden Town
97-99 Camden High Street
London
United Kingdom
NW1 7JN
Telephone: 0207 853 4200
---------------------------------
Camden Town - National Insurance Numbers Only 
97-99 Camden High Street
London
United Kingdom
NW1 7JN
Telephone: 0845 377 0002
---------------------------------
Canning Town Jobcentre Plus
Kilner House
197 Freemasons Road
Canning Town
London
United Kingdom
E16 3PD
Telephone: 020 7599 8804 
---------------------------------
Central London Centre for Jobs and Opportunities
369 Harrow Road
London
United Kingdom
W9 3NA
Telephone: 020 8210 4900
---------------------------------
Central London District Office
St Marylebone Jobcentre Plus
46 Lisson Grove
London
United Kingdom
NW1 6TZ
Telephone: 020 7853 4600
---------------------------------
City Jobcentre Plus
60 Commercial Road
Stepney
London
United Kingdom
E1 1LP
Telephone: 020 7301 8200
---------------------------------
Clapham Common Jobcentre Plus
Maritime House
Old Town
London
United Kingdom
SW4 0JW
Telephone: 020 7800 4010
---------------------------------
Clapham Junction Jobcentre Plus
Woburn House
155 Falcon Road
London
United Kingdom
SW11 2PD
Telephone: 020 7800 3100
---------------------------------
Dalston Jobcentre Plus
Playle House
Tottenham Road
Dalston
London
United Kingdom
N1 1BY
Telephone: 020 7200 6611
---------------------------------
Denmark Street Jobcentre Plus
1-3 Denmark Street
London
United Kingdom
WC2H 8LP
Telephone: 020 7853 3200
---------------------------------
Deptford Jobcentre Plus
124 Deptford High Street
London
United Kingdom
SE8 4NP
Telephone: 020 8700 8400
---------------------------------
Ealing Jobcentre Plus
86-92 Uxbridge Road
Ealing
London
United Kingdom
W13 8RA
Telephone: 020 8258 3000
---------------------------------
East Ham Jobcentre Plus
473 Barking Road
East Ham
London
United Kingdom
E6 2LL
Telephone: 020 8210 5777
---------------------------------
Edmonton Jobcentre Plus
112-116 Fore Street
Edmonton
London
United Kingdom
N18 2XE
Telephone: 020 8219 5713
---------------------------------
Eltham Jobcentre Plus
1 Passey Place
Eltham High Street
London
United Kingdom
SE9 5DA
Telephone: 020 8258 4900
---------------------------------
Finchley Jobcentre Plus
40 Ballards Lane
London
United Kingdom
N3 2BL
Telephone: 020 8258 3300
---------------------------------
Finsbury Park Jobcentre Plus
52-53 Medina Road
London
United Kingdom
N7 7JX
Telephone: 020 7301 5981
---------------------------------
Forest Hill Jobcentre Plus
Heron House
32-34 Dartmouth Road
Forest Hill
London
United Kingdom
SE23 3XU
Telephone: 020 8465 2700
---------------------------------
Fulham Jobcentre Plus
Waterford House
Waterford Road
Fulham
London
United Kingdom
SW6 2DL
Telephone: 0845 3775502
Textphone: 0845 377 6263
---------------------------------
Greenwich Jobcentre
Meridian House
Royal Hill
Greenwich
London
United Kingdom
SE10 8SA
Telephone: 020 8918 5500
---------------------------------
Greenwich Park Social Security Office
110-114 Norman Road
Greenwich
London
United Kingdom
SE10 9QG
Telephone: 0845 377 1000
---------------------------------
Hackney Jobcentre Plus
271 Mare Street
Hackney
London
United Kingdom
E8 1EE
Telephone: 020 8218 8166
---------------------------------
Hammersmith Jobcentre Plus
Glen House
22 Glenthorne Road
Hammersmith
London
United Kingdom
W6 0PP
Telephone: 020 8210 8100
---------------------------------
Harlesden Jobcentre Plus
Harlesden House
161 High Street
Harlesden
London
United Kingdom
NW10 4TL
Telephone: 020 8210 8500
---------------------------------
Hendon Jobcentre Plus
Crown Building
10 Finchley Lane
London
United Kingdom
NW4 1DP
Telephone: 020 8732 6000
Textphone: 020 8732 6095
---------------------------------
Highgate Jobcentre Plus
1 Elthorne Road
London
United Kingdom
N19 4AL
Telephone: 0845 377 3336
Textphone: 0845 377 0400
---------------------------------
Isle of Dogs Jobcentre
Snowdon House Meridian Gate
223 Marsh Wall
Isle of Dogs
London
United Kingdom
E14 9PG
Telephone: 020 7506 4000
---------------------------------
Islington Jobcentre Plus
4 Upper Street
Islington
London
United Kingdom
N1 0NW
Telephone: 020 7301 8700
---------------------------------
Kennington Park Jobcentre Plus
206-210 Kennington Park Road
London
United Kingdom
SE11 4DE
Telephone: 020 7820 5802
---------------------------------
Kentish Town Jobcentre Plus
178 Kentish Town Road
Kentish Town
London
United Kingdom
NW5 2BN
Telephone: 020 7853 3153
Textphone: 020 7853 3158
---------------------------------
Lewisham Jobcentre Plus
19 Rushey Green
Catford
London
United Kingdom
SE6 4AW
Telephone: 0845 377 1000
---------------------------------
Leytonstone Jobcentre Plus
Robart House
1-3 Lemna Road
Leytonstone
London
United Kingdom
E11 1ZW
Telephone: 0208 988 5389
---------------------------------
London Bridge Jobcentre Plus
Coburg House
63-67 Newington Causeway
London
United Kingdom
SE1 6LS
Telephone: 0845 604 3719
---------------------------------
North Kensington Jobcentre Plus
Quayside House
Kensal Road
London
United Kingdom
W10 5BL
Telephone: 020 7941 6600
---------------------------------
Paddington First
28 Praed Street
London
United Kingdom
W2 1NH
Telephone: 020 7853 4505
Telephone: 020 7941 6600
---------------------------------
Palmers Green Jobcentre Plus
28 Aldermans Hill
Palmers Green
London
United Kingdom
N13 4PN
Telephone: 020 8218 8563
---------------------------------
Peckham Jobcentre Plus
24-26 Peckham High Street
London
United Kingdom
SE15 5DS
Telephone: 020 7805 3000
Textphone: 020 7805 3049
---------------------------------
Plaistow Jobcentre Plus
3-9 Balaam Street
Plaistow
London
United Kingdom
E13 8EB
Telephone: 020 7506 4241
---------------------------------
Poplar Jobcentre Plus
13 Dod Street
Poplar
London
United Kingdom
E14 7EP
Telephone: 0845 604 3719
Textphone: 020 7301 8291
---------------------------------
Shepherds Bush Jobcentre Plus
176-180 Uxbridge Road
Shepherds Bush
London
United Kingdom
W12 7JP
Telephone: 020 8210 8700
---------------------------------
Southall Jobcentre Plus
68 The Broadway
Southall
London
United Kingdom
UB1 1QD
Telephone: 020 8258 3200
---------------------------------
South London District Office
Unicorn House
28 Elmfield Road
Bromley
Kent
United Kingdom
BR1 1NX
Telephone: 020 8271 5000
---------------------------------
Southwark Homeless Unit
Wedge House
36-40 Blackfriars Road
London
United Kingdom
SE1 8PB
Telephone: 020 7902 8600
---------------------------------
Stockwell Jobcentre Plus
155-157 Clapham Road
London
United Kingdom
SW9 0QQ
Telephone: 020 7301 8500
---------------------------------
Stratford Jobcentre Plus
1 Tramway Avenue
Stratford
London
United Kingdom
E15 4PN
Telephone: 0208 918 5236
---------------------------------
Streatham Jobcentre Plus
Crown House
Station Approach
London
United Kingdom
SW16 6HW
Telephone: 020 8465 2500
---------------------------------
Tottenham Jobcentre Plus
640-656 High Road
Tottenham
London
United Kingdom
N17 0AA
Telephone: 0208 365 5214
Textphone: 020 8365 5540
---------------------------------
Walthamstow Jobcentre Plus
7-13 Westbury Road
Walthamstow
London
United Kingdom
E17 6RH
Telephone: 020 8210 3046
---------------------------------
Walthamstow Jobcentre Plus Support Office
Dansom House
656a Forest Road
Walthamstow
London
United Kingdom
E17 3SH
Telephone: 020 8535 6100
---------------------------------
Wandsworth Jobcentre Plus
656a Forest Road
Walthamstow
London
United Kingdom
E17 3SH
Telephone: 020 8535 6100
---------------------------------
West London District Office
2nd Floor Glen House
Glenthorne Road
Hammersmith
London
United Kingdom
W6 0PP
Telephone: 020 8210 8100
---------------------------------
Westminster Jobcentre Plus
Chadwick Street
Westminster
London
United Kingdom
SW1P 2ES
Telephone: 020 7853 3822
---------------------------------
Willesden Jobcentre Plus
Chancel House
Neasden Lane
Neasden
London
United Kingdom
NW10 2XH
Telephone: 020 8258 6700
---------------------------------
Woolwich Arsenal
15 Spray Street
London
United Kingdom
SE18 6AS
Telephone: 020 8258 4000
---------------------------------
Woolwich Riverside
1st Floor
115-123 Powis Street
London
United Kingdom
SE18 6JE
Telephone: 020 8258 4100
---------------------------------
Wood Green Jobcentre Plus
Granta House
1 Western Road
Wood Green
London
United Kingdom
N22 6UH
Telephone: 020 8899 3200
Textphone: 020 8365 5540
Asztali nézet